Meztéllábnyomok Miklya Zsolt alkotói oldala

Boldogító igen

Szegeden jártunk, gyalog mentünk végig
a felbontott Boldogasszony sugárúton,
a Honvéd téri református templomig.
Ünnepre jöttünk, huszonöt évi házasságot
erősítettek meg az Úr előtt régi barátaink.
Volt még idő a szertartásig, sétálni kezdtünk,
közel a Dóm tér, vásár van ott ilyenkor.
Fiam a tér túlsó végéről, szinte azonnal kiszúrt
a Dóm homlokzatán három mozaikképet,
amit egy játékkártyáról ismert, három kevésbé
ismert apostolalakot. Elhessegettem, ugyan.
Ő kitartott, nézzük meg közelebbről. S lám,
a Dóm előtti ember nagyságú betlehem,
teremnyi szalmabála-labirintus, szobányi
adventi koszorú és pónikörhinta fölött
ott volt a tizenkét apostolalak, köztük
Simon a fűrésszel, meg a két Jakab.
Lefőve álltam és boldogan, nem tévedés,
a tér túlsó végéről kiszúrta fiam
az attribútumot, adventi fűrész,
mire vár, fára vagy hóra, fiúra
vagy erre a hűhóra a templom előtt?
Megrendülten álltunk fel, immár
a Honvéd téren, ahogy a huszonöt
évesek megálltak az Úr asztala előtt,
s kimondták a boldogító igent.
 

Átfordul egyszer


Kezei által gyógyulunk meg
sebesen átlót hajt fölénk
madárból hal lesz halból béka
ugrálásból sosem elég 

Koszlott tapétatengerekről
hullámot tépked le a kéz
hajóhad indult róla egykor
papírtutajt sodor a víz 

Zörögve várod egyszer úgyis
meghajtja életfeleződ
mert szárnyra kelnek mind az ifjak
szitáló papírrepülők 

Kezei által gyógyulunk meg
átlóra átló és a tér
átfordul egyszer mindenestül
szél hajtogatta árpapír