Kalligram – 2009/10
Vonalak a burkolólapon
„Vonalakat húzok, lágyan, szürkén,
amivé lettem, a borítóra.”
Fernando Pessoa / Álvaro de Campos
„…tekintetével fákat simogat,
…tekintetével végigsiklik az utcán, ahol jár”
Fernando Pessoa / Alberto Caerio
Mohácsi Árpád fordításai
A gyakorlati eredményem nulla,
az indultak még kategória.
Indultam már, annyi pályán, hogy hulla
vagyok, rég, elhasznált allegória.
Glória, babér nem terem, csak sóska
meg sárga pitypang, a kertben, fűvarázs.
S fáj a fejem, nem is tudom, mióta,
dugig van képpel, mint az Ermitázs.
Szóképpel inkább, hisz a Hermitage sem
múzeumot vagy képtárat jelent.
Remete-lak, építtette egy cárnő,
vendégül látni képet, képtelent.
Remete képtár vagy kaptár a fejem,
szívkarcot őriz, amit egy nyíl átlő.
*
Szívkarcot őriz, amit egy nyíl átlő,
rá még egy nyíl, szabályos célkereszt.
A vektorösszeg más irányú átló
a szívcsúcson át, ettől majd célja lesz.
Én céltalan teszem kört körre róva
sétáimat a pódium körül,
hol fejgép köröz, bősz reflektorcsóva,
míg a közönség előre örül.
De nem találnak, pedig fejemre
vigaszdíjat tűzött ki a nagytanács,
fővesztésre ítélt, s fejvesztve, újra,
vigaszt szálazok, tétova sors-takács.
Sort sorra, kört körre, fejet fejre,
és sorolhatnám, mint a csip-csip csóka.
*
És sorolhatnám, mint a csip-csip csóka,
a hess-hess-hess-hess mit jelent. Smafu.
Semmiség. Vagy egyértelműbben szólva,
nem tartunk rád igényt, te vakvarjú.
És akkor, mi, semmi sorkatonák,
menetoszlopba állva, rúgtuk a port
a dűlőúton, a földeken át,
mentünk céltalan, parancsra, sosem volt
ellenség ellen, védekezésképp,
ki mintha tudná és tenné a dolgát,
jól elrejtőzött előlünk, a dűlő-
úton s földeken túl, hol varjú ha jár.
Úgy léptünk, mint aki helyett más lép,
mint aki már nincs, és nem is feltűnő.
*
Mint aki már nincs, és nem is feltűnő,
gyakorolja a metafizikát.
Nem hordóra lép, bár hordó vagy hűtő,
mind egy, hallgatólagos az odaát.
Egy hűtőt pillanatok alatt szétszed
egy hozzáértő guberálócsapat.
Fém, üveg, elektromos alkatrészek,
értékük más, mint amit helyük mutat.
Szelektív hulladékgyűjtést művel,
szétszerelt nyelvből új nyelvet teremt.
Újrahasznosítható jelentések-
ből szereli össze a védtelent.
Mint aki egy nagylátószögűvel
sínek és vezetékek közé téved.
*
Sínek és vezetékek közé téved,
csak forgatja körbe az optikát,
szemével érinti a szövedéket,
mit lencséin keresztül egybelát.
Egy eszméletlen vezetékgubancot
frottírtörülközővé alakít,
és belesápad, milyen szép az arc ott,
villanylány hajtja le kócos fejét.
Az áramára vár, ami majd éjjel
ragyog belőle fehér glóriát,
nappal kit érdekel, egy szürke váz csak,
magasra nőtt, de mégse góliát.
A fémtestben elrejtőzik a fény-jel,
volt menyegző után fáradt a násznagy.
*
Volt menyegző után fáradt a násznagy,
a felesége suttogva beszél,
a két gyerek is csak suttogva játszhat,
suttogva tálal ebédet a dél.
A porcelánok csörrenő zenéje,
a melegített birkapaprikás,
éjféli torta marcipán szegélye,
és suttogás és csöndropogtatás.
Képzeld el azt az önfeledt ricsajt,
a suttogásból feltörő sikolyt,
mikor a násznagy délután felébred.
Gyűrött arca folt hátán szürke folt,
mi násznaponként újólag kihajt.
A másnapokon boldogabb az élet.
*
A másnapokon boldogabb az élet.
A másik vagy, a nem megfelelő.
A tévedhetetlen nyugodtan téved.
Nem tévedés a másnapos idő.
A másik arcát jobban is szeretted.
Csak dörmögött borostái alá.
De tudtad, megcsiklandoz, megnevettet.
Elbújhatsz százszor, mindig megtalál.
Ma felveszed megint a pókerarcot.
Nem játszod ki a meg nem foghatót.
A munka-automatizmus áthat.
Adódna más, ma nem a te adód.
Ha viszket is, üres marad a markod.
Ki aznapos, az önmagának játszhat.
*
Ki aznapos, az önmagának játszhat.
Nem brókerügynök, nem is hírkalóz,
de mindkettőből van benne, barátnak,
ki tippet ad, ne tétlenül hajózz.
A tipp inog, a tét emelkedik.
A kockázat fordítottan arányos
a rációval. A kocka nem rubik,
átbillen mégis a Rubiconon.
Nappal nem lépte át a küszöböt.
Szobájából kiküszöbölte a fényt.
Nem tudni, mit tett, mit nem, odabent.
Szürkületkor indult, mint aki reményt
árul, totót, lottót. Nézd, miből lesz az öt,
a véletlen új életet jelent.
*
A véletlen új életet jelent.
Fix számokkal játszik. Két születésnap.
Ősrégi házszám, dédi ott pihent,
hány évet is, a legbelső szobában,
mama ápolta, míg maga is bele-
fáradt, s ápolásra szorult, volna.
Házassági évforduló, mérleg
hava. Az első inzulinampulla
ára. Véletlenbiztosítást kötött,
kivel is, Istennel biztosan nem,
az nem az ő dolga. Hadilábon áll
vele. Csillagjegy, amit kiikszel
hétről hétre, öt fix pont, hetente öt
tűszúrás az ismeretlen oltárán.
*
Tűszúrás az ismeretlen oltárán.
A tű hegyén átfér a gondolat,
ahogy a házak sora a pupillán,
az ájulás előtti tompa zaj
a tudat érszűkületén, kóma
előtt. Elfér egyetlen pillanatban.
Tekintetét nem fecsérli másra,
a látható alá szúr, pontosabban
mögé vagy túl, túlszúrás keletkezik,
amíg az ismerős házakra néz.
Látszólag mind ugyanaz, minden ház pont
ott van a helyén, ahol, de elég
túlszúrni egy falon vagy ablakain,
a ház sejtjei közé, oda, ahol.
*
A ház sejtjei közé, oda, ahol
madár se jár, lyukat fúr éjjelente.
Szökési útvonal, sejti, nem gondol
bele, csak fúr az élő falszövetbe.
Időnként felnevet a ház, ne már,
csiklandós vagyok. Időnként felszisszen,
vigyázz, óvatosan, nekem is fáj
minden elvétett mozdulat, hiszen
élek. Gondolj csak bele, nagyapád
rúgott itt belém egyszer, a falvédőn
rúgta a port, de nekem fájt igazán,
tarlóhoz szokott talpa akár a kő,
én meg sárból nőttem, mint a sás, a nád.
Ismerős vagy, mégis idegen, talány.
*
Ismerős vagy, mégis idegen, talán
a partról szöktél, vagy szöcske járta
rétről, kipirulva, kaszálás után.
Anyád kenyeret szel, kettévágja,
megkeni zsírral, összeragasztja.
Falod, a puha belét előbb, nyakig
a zsírban, csillog pofaszakállad.
Alig rágod meg a falatot, alig
nyeled le, szökkensz tovább. Mezsgyén át,
a kazlakig szaladsz, jöhet a csúszda.
Nagyapád nem haragszik, nem teremt
le, fogja a villát, megigazítja.
Túlnéz a rónán, álldogál, mit lát,
nem tudhatod, de nem hagy hidegen.
*
Nem tudhatod, de nem hagy hidegen,
a kő, amin toporogsz, nem metlaki,
ímé, újjá lett minden, új telken
új ház, kölcsönfalak közt életfogytig,
állami kedvezménnyel. A régi kert
helyén cukrászda épül, fagyit nyal
a közönség a nemes körtefák he-
lyén, a kivágott dorkó, dédmama
bütykös lába nem hajt leveles ágat.
Az új falak közt fogy a kölcsönzött
élet, észrevétlenül elszivárog,
zsaluk közt a víz, míg a beton köt.
Metlaki helyett burkolólap rácsa,
épphogy kiemelkedik az anyagból.
*
Épphogy kiemelkedik az anyagból,
teret imitál a karcolt relief.
Szöget ütöget a betonba, másról
szól minden kiütött kavics helye,
mint a kavics. Apja értetlenkedik
egy sort. Nem ordibál, leszokott róla,
de nem érti, mit szórakozik megint.
Más ebben a korban már komolyan
vesz valamit, olvas, futballozik,
rovarokat gyűjt vagy modelleket gyárt,
készül az életre. Te meg ostoba-
ságokon töröd a fejed mindig. Hát
ne csodálkozz, ha nem sikerül semmi,
a gyakorlati eredményed nulla.
*
A gyakorlati eredménye nulla.
Szívkarcot őriz, amit egy nyíl átlő,
és sorolhatnám, mint a csip-csip csóka.
Mint aki már nincs, és nem is feltűnő.
Sínek és vezetékek közé téved,
volt menyegző után fáradt a násznagy.
A másnapokon boldogabb az élet,
ki aznapos, az önmagának játszhat.
A véletlen új életet jelent,
tűszúrás az ismeretlen oltárán,
a ház sejtjei közé. Oda, ahol
ismerős. Vagy mégis idegen? Talány,
nemtudhatom, de nem hagy hidegen,
épphogy kiemelkedik az anyagból.
